5. fejezet - Minden új és más, de valaki mégis hiányzik

Bocsánat, hogy nem voltam :'( csak suli...és msot kezdtem kétilabda edzésekre járni és ettől kikészülök xD szal ezért nem voltam...de most ittvan egy szuprhosszúrész^^remélem örültek neki, és nem csak én...8-)

Nem hallottam szívem dobogását. Meghaltam. Csak ezt tudtam elképzelni. Már vártam, hogy történjen valami, hogy elmenjek a túlvilágra, de nem történt semmi. Pedig mindig azt meséli mindenki, aki közel volt a halálhoz, hogy egy végtelen hosszúságú alagúton megy a fény felé. Nálam ez nem történt meg. Csak feküdtem és próbáltam mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjak, de olyan érzés volt, mintha a tüdőmbe beáramló oxigént egyáltalán nem használnám fel. Az apró porszemek ki-be áramlottak a lélegzeteimmel. A torkomban lévő égés viszont nagyon zavart. Az nem volt annyira ártalmatlan, mint a levegőben lévő porszemek. Egyre sürgetőbben kapart, mintha meg lennék fázva, és a rosszízű köptető enyhítené. Csak kisebb koromban is utáltam ezeket a szirupokat, úgyhogy inkább égjen csak a torkom.
Egyszemélyes beszélgetésemet megtörte egy ismerős hang.
- Nagyon jól sikerültél. Meglehetősen gyönyörű vagy – mondta a hang, aminek a tulajdonosára nem emlékeztem – emlékszel, én vagyok Eleazar – ettől a névtől a helyére kattant minden. Emlékeztem a balesetre és a szörnyű fájdalomra. Azt hittem, hogy meghaltam, vagy mégse? Most élek? Vagy meghaltam? Nem, ez biztos, hogy a valóság. Kinyitottam a szemem, és Eleazar hajolt fölém felfelé gördülő ajkakkal. Korábban nem láttam, hogy ilyen gyönyörű lett volna, semmi komorságot nem láttam most a kifejezésében, inkább büszke volt és vidám. A látásomat, mintha kicserélték volna. Sosem láttam ennyire aprólékosan a falon lévő repedéseket, még közelről sem. Most pedig több méteres távolságból is látom a felpattant festéket a plafonon. Pár másodpercig még gyönyörködtem a körülöttem lévő dolgok új kinézetében, eközben Eleazar végig engem pásztázott a szemeivel. Furcsa érzés volt, egyenesen szúrt a tekintete. Erről eszembe jutott a fájdalom, amit korábban éreztem, de már nyoma se volt. Felemeltem a bal kezemet és egyetlen heget sem találtam a kezemen. A bőröm hófehér volt, és tökéletes. Egyetlen karcolás, horzsolás sem volt sehol. Várjunk csak, ilyen sokáig nem voltam eszméletemnél, hogy begyógyultak a sebeim? Vagy kómába estem, de akkor, hogy ébredhettem fel? Eleazar még mindig engem bámult, ez már kicsit zavart.
- Mi történt? – hangomat, mintha kicserélték volna, de tetszett. Biztosan jobb volt, mint a régi…
- Autóbalesetet szenvedtél, nagyon súlyosak voltak a sérüléseid, ezért cselekednem kellett. Hozzád hasonlót még sosem láttam – mondta, de én ezt meg tudtam volna cáfolni, mégpedig az ikertesómmal, aki nagyon is hasonlított rám
- Hogy gyógyultam meg ilyen gyorsan? Vagy kómában voltam? – értetlenkedtem
- Körülbelül 2-3 napja történt a baleset, és nagyon gyorsan átváltoztál, de a legfurább a dologban, mégis a szemed.
- Micsoda? Átváltoztam? Mivé? És mi van a szememmel? – ezernyi kérdés
árasztotta el az agyam, de az égés a torkomban egyre jobban zavart és nem tudtam koncentrálni – fáj a torkom – ennyit bírtam kinyögni. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy tűnjön el a fájdalom.
Úgy éreztem magam, mint amikor télen megfáztam, és anyukámnak panaszkodtam, hogy fáj a torkom. Elvitt az orvoshoz, kaptam gyógyszert, és egy hét múlva semmi bajom sem volt. Csak, hogy nem volt itt az anyukám, és nem ugyanaz a fájdalom volt, mint a náthánál.
- Elmegyünk vadászni – erről apa jutott eszembe. Ő járt a barátaival vadászni, mindig is elleneztem ezt a tevékenységét, tekintve, hogy vegetáriánus vagyok.
- Nem vadászom, vegetáriánus vagyok – Eleazar arca, megrándult erre a kijelentésre, de utána rendezte arcvonásait.
- Nem hiszem, hogy ugyanarra a vadászatra gondolunk, de ezt most megváltoztatjuk – elég elszántnak tűnt, és kezet nyújtott nekem – gyere, menjünk
- Én nem vadászom, és nem is fogok – elég makacs vagyok, de az biztos, hogy nem fogok állatokat ölni a kedvéért
- Ha nem jössz velem, akkor a torkod még jobban fog kaparni – ezt nem értettem. Miért kaparna kevésbé a torkom a vadászattól? Mondjuk elég meggondolandó volt a dolog, mert már kínzott a fájdalom.
- Jól van, de én biztos nem lövök le senkit és semmit sem – ez volt a feltételem a vadászathoz, mondjuk nem hiszem, hogy végig tudom nézni, ahogy megöl Eleazar egy állatot.
- Ebben biztos vagyok, hogy nem fog megtörténni – mosolygott rám, és ez megint megzavart, de már húzott is magával
- Nem kell puska vagy valami? – most már valóban nevetett rajtam. Lecövekeltem az ajtóban, és durcásan néztem rá
- Bocsánat, csak még nem tudod miről van szó, mondjuk ez az én hibám, de majd meglátod – kezdett noszogatni, hogy moccanjak már meg, de én még mindig mozdulatlanul álltam.
- Akkor magyarázd el most –kérleltem
- Miután visszaértünk, elmondok mindent
Hittem neki, és elindultam utána. Kiértünk a házból, és újból elképedtem a látványon. Sosem láttam ilyen gyönyörűnek a természetet. Rengeteg szín, még így alkonyatkor is. Csodálatos volt. Az erdőben voltunk. Körülöttem csak fák voltak, és a ház, amiben eddig tartózkodtunk. Kívülről hasonlított egy kúriára, amit felújítottak. Csak ezt nem tudtam elképzelni, hogy ki akart régen ide építeni, egy ilyen nagy házat. Nem gondoltam, hogy ilyen hatalmas. Három emeletes volt, krémszínű falakkal, és bonyolult domborművekkel az ablak körül. Az ajtó felett két angyal nézett le ránk, olyanok amilyenek, a középkori freskókon vannak a templomokban. Rövid göndör hajjal és szárnyakkal. A színek már kifakultak a freskón, de így is lenyűgöző látványt nyújtott.
Eközben Eleazar lassan sétált az erdő sűrűjébe, a semmibe „vadászni”.
- Hova mész? – kérdeztem – azt hittem kocsival megyünk – újból csak kacagott rajtam
- Dehogyis. Nekem nincs autóm. Futunk, úgy sokkal gyorsabb – kigúvadtak a szemeim. Sosem szerettem futni, és nem is tudtam gyorsan futni
- Én nem tudok futni – mondtam halkan
- Most már tudsz, és ilyen szemekkel szerintem nem is kell majd sokat kergetőznöd. Inkább felajánlják magukat. – mosolygott ismét, de már nem úgy, mint korábban, most inkább bíztatóan mosolygott – csak bízz magadban. Sikerülni fog, és úgy gondolom, hogy még fiatal is vagy, ezért még le is előzöl engem.
Visszamosolyogtam rá, de nem hittem neki. Nem tudtam milyen távot fogunk megtenni, és abban is biztos voltam, hogy ha nem bírok futni, akkor a hátán vitetem majd magam, hiszen ő akarta, hogy fussak, és figyelmeztettem is, hogy nem tudok.
Elindultam, a lábam szinte nem érintette a földet. Megijedtem a saját gyorsaságomtól. Az erdőben lévő fák csak elsuhantak mellettem, de mégis tisztán láttam mindent. Az apró állatokat, amik az erdőben megbújtak, és a fákon, bokrokon lévő minden levelet, mégsem álltam meg. Élveztem a sebességet. Ilyen gyorsan még sose mentem, még autóval sem. Egy pillanatra megtorpantam. Annyira ismerős volt az erdő, ritkábban nőttek a fák, és akkor megláttam a milliónyi üvegszilánkot a földön. Ezernyi emlék rohamozta meg az agyam, főleg az ikertestvéremet hiányoltam. Nem tudtam, hol van, és mi történt vele. Hátrafordultam, mert úgy gondoltam, hogy Eleazar utánam jött. Nem tévedtem. Fürkésző tekintetét nem értettem, de most sokkal fontosabb dolog foglalkoztatott.
- Hol van a testvérem? – kérdeztem szomorúan, mert már nagyon hiányzott a közelsége, a jelenléte, úgy egész maga. Nem tudtam volna elképzelni nélküle egy hetet.
- Nem tudtam, hogy a testvéred, de őt már nem tudtam megmenteni, mert jött a mentő. Sajnálom. – szinte el is hittem neki, de nem voltam képes elhinni, hogy meghalt volna a testvérem. NEM! Az nem lehet! Életben kell lennie! Érzem. A szemem szúrt, de könnyek nem jöttek belőle.
- Ne sajnálj semmit. Tudom, hogy életben van – mondtam határozottan, és inkább magamnak bizonygattam, minthogy neki –meg fogom találni.
- Nagyon súlyosak voltak mindkettőtök sérülései, nem hiszem, hogy…- nem vártam meg a válaszának a végét, inkább futásnak eredtem, és addig meg sem álltam, amíg valami olyan illat férkőzött a tudatomba, amit sehonnan sem tudtam kizárni. Beterítette az egész agyamat ez az illat, és egyre közelebbről éreztem.

Imádlak, hogy elolvastad. remélem megtartod ezt a jó szokásodat és méskor is elolvasod :Dés írhatnál is valami véleményt, vagy netán ötletet is...hogy mit szeretnél vagy mindegy..csak szeretnék visszajelzéseket, hogy van-e értelme írni, vagy nincs
pusziii mindenki K.