Szijjasztok^^
újból ittt vagyok egy újabb résszel :P
remélem örültök*-*
- Van különleges képességem? – tágra nyílt szemekkel meredtem Eleazarra
- Épp ezért változtattalak át, mert nekem az a különleges képességem, hogy meg tudom állapítani, hogy valakiben rejtőzik-e valamilyen különleges erő. Már akkor tudtam, hogy különleges leszel, amikor megláttalak. A szemed még egy dolog, ami különcé tesz téged. Neked zafírkék szemeid vannak, míg a vámpíroknak általában vörös. Élénkebb miután táplálkozunk, és sötétedik, ahogy egyre éhesebbek leszünk. Neked egyenesen világítanak a szemeid, szerintem nálad csak ennyi változás lesz a szemeddel, és nem fog változni a színe. – hallgattam elképedve a sok új információt, és nem bírtam tovább, ez túl sok volt nekem.
Elrohantam a folyosó irányába, és az első ajtónál balra befordultam, és ajtónyitás nélkül átmentem a szobába. Egy hálószobában voltam, de nem volt ágy. Kicsit furcsálltam, de ez most nem érdekelt, inkább leültem az egyik kanapéra, és gondolataimba mélyedve ültem mozdulatlanul.
Nem lehet igaz, hogy vámpír vagyok. A fogaim nem nőttek agyarrá, mint a filmekben. Viszont egy dologban biztos voltam, hogy nem ölök meg több embert. Arra nem lennék képes, hogy utána belegondoljak, hány ember fog sírni az után az ember után, akit én megöltem. Megfogadom, hogy soha többé nem ölök embert. Mondjuk ez egy újabb bökkenőhöz vezet, mert nem hiszem, hogy mást is tudnék enni vagy inni. Semmit sem tudok a vámpírokról, de a kérdéseimre csak Eleazar adhat választ, de az is biztos, hogy nem megyek ki hozzá, még ha szomjan halok is.
Magamba roskadva, könnyek nélkül zokogtam magányomban, és azon gondolkodtam, hogy miért éppen velem történt meg az, hogy vámpírrá változtam. Nem vágytam rá, nem is kértem senkit, hogy tegyen azzá, és mégis, egy gyilkost alkottak belőlem. Az ikertestvérem nélkül minden annyira üresnek tűnik. Nélküle nem vagyok ugyanaz az ember – vagyis már vámpír – aki voltam korábban, most pedig még azt sem tudom, hogy hol van, él-e vagy meghalt. Szükségem van rá, de ha már nem él, akkor én sem élhetek tovább.
Körülbelül pár órányi önsajnálatban való könny nélküli zokogás után Eleazar bekopogott az ajtómon
- Elmegyek vadászni. Van kedved jönni? – érdeklődött, de szerintem még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán itt vagyok-e még, mondjuk azt hallotta volna
- Nem megyek sehova. – ordítottam határozottan, de a torkomban lévő kaparás más diktált. Legszívesebben három olyan fiút megöltem volna, mint akit a múltkor, de ezt nem tehetem meg. Nem vagyok gyilkos. -ezt magyaráztam még magamnak egy ideig, de közben kerülgetett a bűntudat, hogy már megöltem egy embert, ezért tagadhatatlanul is gyilkos vagyok – Akkor majd jövök, és lehetőleg ne tűnj el – Eleazar ennyire megbízott bennem, hogy itt maradok, de én viszont nem voltam biztos abban, hogy mennyi ideig bírom még ki ebben a szobában.
Becsapta maga után a bejárati ajtót, és még hallottam halk lépteit, amelyek távolodtak a háztól. Egy terv kezdett formálódni bennem. El fogok menni innen. Nem tudom, hogy hova, csak el innen. Minél messzebb ettől a furcsa világtól. Amikor már nem hallottam lépteit, kiléptem a házból, a falon keresztül, a képességemmel. Az erdőben találtam magam, és elindultam Eleazar irányának ellentétesen. Rohantam, ahogy csak bírtam, a fák levelei körülöttem meglibbentek, ahogy elhaladtam mellettük. Már egy jó ideje futottam, de még mindig csak a fák sűrűje vett körül, amikor meghallottam, egy patak csobogását, és körülötte négy nagyobb termetű állatot. Közelebb settenkedtem, és megálltam az egyik fa törzse mögött, és kilestem. Megpillantottam négy őzet amint a patak vizéből lefetyelnek. Jó illatuk volt, de mégsem olyan jó, mint annak a fiúnak, akit megöltem. Neki inkább pikánsabb, fűszeresebb illata volt. Na, nem… Ezt be kell fejeznem. Nem gondolhatok mindig erre.
A torkomban újra lángra kapott valami, és egyre sürgetőbb vágyat éreztem, a vér iránt, de nem veszthetem el megint az önuralmam, mint múltkor, mert akkor is megöltem valakit.
Megszokásból levegőt vettem, és eluralkodott rajtam az ösztön. Hallottam az őzek minden lélegzetvételét, és szívverését. A hozzám legközelebb eső őz még mindig ivott, de a többi meghallott, és elrohant. Azaz egy őz, később vett észre és lemaradt a többitől. Elkezdtem rohanni utána, hamar beértem és ráugrottam a hátára. Odahajoltam a nyakához, és átharaptam a vékony bőrt, ott ahol a fő artériáját sejtettem. A kis vágáson keresztül az édes, forró nedűt sebesen szívtam. Az áldozatom még kapálózott egy ideig, de elfogyott az éltető nedű az állatból, és a földre ejtettem. A ruhám tele volt véres foltokkal, amelyeket még csak most vettem észre, de nem csak friss nyomok voltak rajta, hanem régi fűfoltok is voltak rajta. Szóval ebben a felsőben voltam, amikor a balest megtörtént. Nem létezik, hogy már több napja ugyanabban a ruhában vagyok, de most már nem is fogom tudni lecserélni, mert többé nem megyek vissza Eleazarhoz. És ekkor lepillantottam az élettelen állatra a lábamnál. Nem igaz, hogy ennyire nem tudok uralkodni magamon. Megint megöltem egy élőlényt. Lassan hátráltam az állattól, és átmentem egy fán. Már csak azt nem tudom, hogy már az embereken is majd csak szimplán átmegyek, vagy ezt lehet-e kontrollálni, mert az nem lesz jó, ha én most mindig csak átmegyek mindenen. Lehuppantam a földre, és a fa, amelyiken átmentem, velem szemben volt. A fa repedezéseit bámultam, amikor hallottam, hogy valaki közeledik a távolból. Odafordítottam a fejem és Eleazar jött felém. Mikor odaért hozzám, láttam, hogy elég mogorva képet vág.
- Mondtam, hogy ne gyere el otthonról – nagyon ideges volt, de akkor sem az apám, hogy akkor ugorjak, amikor csak szól
- Nem vagy az apám, hogy megmond, mit csináljak – elég csúnyán visszavágtam, de látta benne az igazságot, és nyugodtabb hangnemre váltott
- Csak azért nem szerettem volna, hogy ki gyere, mert nemsokára kel fel a nap
- Miért? Elégek a napon? – viccesre fogtam a témát, pedig a filmekben a vámpírok mindig félnek a napfénytől, mert meggyulladnak tőle
- Nem. Majd megmutatom, mi történik, de a vámpíroknak vannak szabályaik
- Milyen szabályok? – értetlenkedtem
- Végül is azaz egy fontos, hogy nem fedhetjük fel a kilétünket az embereknek, ami azt jelenti, hogy nem mehetsz ki a napfényre, amikor emberek is látnak, és nem vadászhatsz akkor, ha az áldozatodon kívül más ember is lát – elég egyszerű szabályok, de elfelejtettem közölni egy tényt Eleazarral
most már próbálok legalább heti egy részt felrakni...ha sikerül...
tudjátok hogyvan ez...suliii edzés meg minden nemsokára őszi szünet és megpróbálok akkoris írni...de tuti sok házim lesz éss azért pihenni is kell :P
írjatok véleményeket annak mindig örülök^^
puszaaa LL köszíí h elolvastad :D KKK.
