9. fejezet - A jó hír

Szijasztok^^ annyira sajnálom h nem voltam múlt héten...zsúfolt volt..mindegy...de most ittvan^^örüljetek*-*

- Remélem jó a méret, ha nem akkor visszacseréljük. – átnyújtotta a tasakokat, megköszöntem és épp átmentem az egyik ajtón, megint kilincs nélkül, és fenn akadt a szatyor mögöttem.
- Hopsz. – visszamentem és Eleazar leplezni próbálta nevetését, de nem jött össze neki, pirulva rámosolyogtam és indultam újra, de most kinyitottam az ajtót.
Több ruhaszett volt a szatyrokban, kiválasztottam egy sportosabbat, sötét farmerral, kék, hosszujjú felsővel, amit sejtettem, hogy a szemem színe miatt választott, mert hasonló árnyalatú volt. Minden méret jó volt, mondjuk a felső, lehetett volna szűkebb is. A többi ruhát visszahajtogattam és leraktam az egyik fotelba, aztán átmentem az ajtón, és bementem a fürdőszobába megnézni magam a tükörbe. Az arcom most is megdöbbentően más volt, de már nem lepődtem meg annyira, inkább tetszett a látvány, de Eleazar megszakította az egóm növelését.
- Vanda, szeretnék beszélni veled valamiről – nem mondta hangosan, de hallottam
- Sietek! – mondtam, és már ott is voltam a nappaliban, leültem vele szemben a kanapéra. – hallgatlak – rámosolyogtam, viszonozta gesztust, aztán kicsit komolyabb képet vágott
- Először is nagyon szép vagy, és látom jó a méret is, de azt szeretném kérdezni, hogy komolyan gondoltad-e azt, hogy nem ölsz embert?
- Soha többé nem szeretném újra megtenni – mondtam határozottan, és elöntött a bűntudat a múltkori eset miatt
- Igen, látom, most is rosszul érzed magad, épp ezért gondoltam, hogy lenne egy másik megoldás is, hogy ne kelljen embereket ölnöd.
- Az, jó lenne…
- De akkor állatokat kell ölnöd, mert azt nem hagyhatom, hogy éhen halj - próbálta viccesre venni a témát, de akkor is sajnáltam az állatokat
- A vámpírok biztos, hogy nem képesek emberi étel fogyasztására? – kicsit vonakodtam az állatok megölésétől is, mert emberi életemben vegetáriánus voltam
- Hidd el, van egy ismerősöm, aki mindent megpróbált, hogy ne ártson senkinek, és állati vért fogyaszt, a családjával együtt, ami nem kis létszámú. Rajtuk kívül még egy-két klán fogyaszt állatokat, de velük nem vagyok olyan viszonyban, hogy megkérdezzem, befogadnak-e valakit – a végére kicsúszott az, amit kérdezni szeretett volna.
- Szóval rossz, hogy itt vagyok veled? – rosszul esett, hogy csak egy koloncnak tart, aki itt lóg a nyakán…
- Nem ez a probléma, hanem az, hogy teljesen más életmódot folytatnánk, és neked nem rám van szükséged. Te olyan társaságot érdemelsz, akik foglalkoznak veled, szeretnek téged, és segítenek beilleszkedni a környezetbe. Nem pedig rám, aki vagy épp embert öl, vagy itthon ül, mert odakint süt a nap. Nem lennék jó társaság. Gondolj bele, az itt tartózkodásod ideje alatt szinte semmit nem tudtunk meg egymásról, nem foglalkoztam veled. Szörnyű házigazda voltam, ne is tagadd.
- Nincs mindenben igazad, de az én hibám is, hogy ilyen lett a kapcsolatunk. Nagyon új nekem ez az egész, hogy vámpírok is léteznek, meg minden, de arra talán képes lennék, hogy állatokat öljek, ha embereket nem is.
- Akkor beleegyezel abba, hogy megkérdezzem a barátomat, hogy segítenek-e rajtad?
- Jó, de nem szeretnék senkinek a nyakára akaszkodni, elég rossz volt ez is, hogy itt is csak vendégeskedtem és ki sem érdemeltem, te mégis befogadtál, megmentettél a haláltól és most új lakhelyet is, kerítesz nekem. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tettél, és sajnálom, hogy nem folytatunk ugyanolyan életmódot.
- Köszönöm – felálltunk és szorosan megöleltük egymást, és ha tudtam volna, könnyeimmel szétáztattam volna új felsőmet. – akkor most megyek és megkérdezem, hogy csatlakozhatsz-e hozzájuk.
Bólintottam és visszaültem a helyemre.
- Tulajdonképpen hol is laknak… hogy hívják őket? – az a legfurább a dologban, hogy semmit sem tudtam, hogy hova, kihez megyek, de mégis beleegyeztem
- A Cullen család jelenleg Washington állam legesősebb kisvárosában, Forksban él, mostanában elég mozgalmas az életük, kilencen vannak, és mindannyian állati vérrel táplálkoznak – közben tárcsázta a számot, én pedig amiatt aggódtam, hogy ha olyan eseménydús mostanában az életük, akkor miért fogadnának be egy most átváltozott fiatal vámpírlányt?
Két pittyenés után felvették a telefont, és nem hallottam olyan jól, hogy mit beszélnek a vonal másik oldalán, mert elég halkan beszéltek, de néhány szót elkaptam a beszélgetésből.
- Szia Eleazar, már Alice szólt, hogy hívsz, csak azt nem tudta, hogy milyen ügyben keresel minket. Remélem nem történt semmi a Volturival és veled kapcsolatban, a múltkori eset óta. – kedves, baráti hangon beszélt, de azt nem értettem, hogy honnan tudták, hogy hívni fogják őket, és kicsoda.
- Hello Carlisle! Azóta nem botlottam a Volturiba, és remélem nem is fogok a közeljövőben, de most más ügyben kereslek, és elég kényelmetlenül érint, hogy ezt kell kérnem tőled. – ezután, nem értettem, hogy mit válaszolnak a vonal végén. – az a helyzet, hogy átváltoztattam valakit, aki nagyon különleges, de nincs megbékélve önmagával, és az életmódommal, – közben rám pillantott – és szívesebben élne inkább a te általad folytatott, emberbarát táplálkozással.
- Rendben, miben segíthetek ebben? – Eleazar pedig nem bírt tovább köntörfalazni, kinyögte, hogy rá akar varrni a nyakukra
- Azt szeretném kérdezni, hogy be tudnátok-e fogadni, mert még nagyon fiatal, és nem szeretném, ha elkallódna, mert tényleg nagyon egyedi, és velem nem lenne boldog, egyedül pedig nem boldogulna jól. – már itt kínosan éreztem magam, és csak attól féltem, hogy visszautasítanak, mondjuk, nem lepődnék meg, ha nem fogadnának be, egy teljesen idegen valakit, de legnagyobb meglepetésemre Carlisle azt válaszolta, most már hangosabban, úgyhogy értettem is:
- Rendben, megértem a döntésedet, van üres szobánk is, Edward, Bella, meg Nessie úgy is az új házban laknak, úgyhogy beleegyezek, de mondd el neki, hogy a mi családunk csak is kizárólag állatokat fogyaszt, de mindenben teljes odaadással segítünk rajta – nem örültem neki, hiszen így is meg kell ölnöm egy élőlényt, de nincs más választásom. – bármikor örömmel fogadunk titeket.
- Köszönöm, örökké hálás leszek neked – ezután megszakadt a vonal.
Nem tudtam elhinni, hogy beleegyeztek, hogy hozzájuk költözzek, de kilencen éltek együtt, akkor Eleazar, hogyhogy így egymagában él ebben a nagy házban? Lehet, hogy volt családja régebben? Biztosan. És milyen név az, hogy Nessie? Olyan, mint a Loch Ness-i szörny rövidítése, nem adnék ilyen nevet senkinek. Mindig sajnáltam azokat a gyerekeket, akiknek a szüleik fura neveket adtak, mint például a görög Istenek után, Artemisz, vagy nagyon érdekes a Pimpinella is. Nem szívesen élnék ilyen névvel, de örültem, hogy, így megbíznak bennem és elfogadnak, ismeretlenül, mondjuk, ebben még nem lehettem biztos.
- Szerintem jól fogod érezni magadat náluk, nagyon kedvesek, és összetartóak, még ma elmegyek megvenni a repülőjegyeket, és hajnalban, amikor még nem kelt fel a nap, akkor indulunk.
- Köszönöm szépen, hogy elintézted ezt nekem, és remélem, hogy jó lesz náluk, de még mindig nem mutattad meg, hogy miért nem mehetünk ki nappal.
- Még süt a nap, úgyhogy megmutathatom – kezet nyújtott, és elindultunk kifelé, a napsütésbe.

Szeretnélek kérni titeket, hogy írjatok véleményeket, kommenteket, e-mailt, mert úgy veszem észre, hogy nincs nagy érdeklődés az írásom iránt...nem tudom, hogy mi a hiba...mondjátok meg, mert így nem tudom...köszönöm a több mint 600 olvasónak, rendszres olvasónak és akik segítettek.
puszaa.legyetek jók.*-*