szijasztok^^ az ígért háttereket még nem raktam fel :s de ami késik nem múlik:D azomkívül...bocsi h nem frisseltem...csak félév zárás o.o na de most itt a rész^^
Amikor visszaértem, Eleazar már várt rám, ott ült a nappaliban, mint mindig, ugyanabban a fotelban.
- Na, hogy ment a vadászat? – úgy kérdezte, mint akit tényleg érdekel, és nem csak udvariasságból akar szóval tartani, mondjuk a vadászatnál, ez nem tudom, hogy megy.
- Jól. – nem akartam megsérteni, de semmi kedvem nem volt arról beszélni, hogy öltem meg valamit, úgyhogy elindultam én is a szokásos helyemre, abba a hálószobába, ahol a cuccaimat hagytam, amiket vett nekem.
- Várj egy picit. Látom, nem akarsz erről beszélni, akkor hagyjuk, de nemsokára indulunk, mert már nem volt hely a hajnali járatokra. Fél óra múlva indulásra készen legyél, úgy öltözködj, hogy futni fogunk.
Válasz nélkül átmentem a szobába, és ekkor tudatosult bennem, hogy most fogok találkozni azokkal, akikkel végül is lakni fogok, ha megengedik. Ettől megrémültem, mert milyen rossz érzés már, ha visszautasítják az embert, akármilyen téren. Szörnyű. Nem bírom a visszautasítást, nem vagyok képes megbirkózni vele, ha ok nélkül teszik, de találhatnak bármilyen okot, ami miatt nem fogadnak be, és akkor, valahogy, muszáj elfogadnom, lenyelnem az ügyet. De, ha nem élhetek velük, akkor már nem jöhetek megint vissza Eleazarhoz, hiszen, ő maga mondta, hogy nem menne ez így jól, nem lenne képes velem élni, és átváltani olyan életmódra, amely az embereknek kedvezőbb. Tehát keresnem kell majd olyan helyet, ahol élhetek. Szívesen visszamennék Londonba, imádtam ott élni, az időjárás sem zavart, szerettem a nyüzsgést, az esti fényeket, a sok embert, akik körülvettek, persze arról már szó sem lehetett, hogy visszamenjek, mert biztos haza vágynék és abból semmi, jó nem sülne ki jelen pillanatban, főleg, hogy egyedül maradtam, Hanna hollétéről semmit sem tudok. Egyedül nem bírnám a nagy világban ezt magam is, belátom, hiszen tizenhat éves leszek nemsokára, valójában azt sem tudom milyen hónap van, lehet, hogy már volt a születésnapom csak nem ünnepeltem meg, mert azóta, mióta vámpír lettem, az egész életem egy nagy zagyvalék, amit még jól meg is kevertek párszor. De nem szabad ennyire elhagynom magam, mert tényleg nem lesz jó vége.
Na elég ebből a sok pesszimizmusból, biztos egy nagyon kedves családhoz fogok kerülni, és minden megoldódik. – még magamnak is alig hittem el ezeket, a szavakat, de megpróbáltam bennük bízni, mert ha mégsem, akkor egyedül leszek és megöl a magány.
Nem tudtam mennyi idő telt el, mióta beültem ide az ágyra, de biztos voltam benne, hogy késésben vagyok. Kerestem a zacskóból egy új adag ruhát, ami inkább sportos összeállítás figyelve Eleazarra, mert szerintem nem viccelt azzal, hogy futni fogunk. Átmentem a legrövidebb úton a nappaliba – vagyis a falon – és sikerült jól meglepnem átváltoztatómat.
- Nagyon halk vagy, és ezzel a képességgel együtt, esküszöm olyan vagy, mint valami szellem. – ezt nem tudtam, hogy bóknak vagy gúnynak találjam, vagy talán csak azért mondta, mert rossz érzés neki, hogy megijesztette egy lány.
- Úgy gondoltad, hogy egy vámpír nem tud megijedni semmitől? – kérdeztem, de ezt csöppet sem találta viccesnek
- Elhiheted nekem, hogy vannak még érdekes lények a világban, amikről nem is gondolnád, hogy léteznek – szemeit mélyen az enyémbe fúrta, én pedig próbáltam inkább viccesre terelni a témát.
- Miért? Léteznek tündérek is, vagy micsoda? – mosolyra húzódott a szám, mert miközben ezt kérdeztem, elképzeltem, ahogy Eleazar mögött ott lebeg egy kis tündérke, és mikor hátrafordul, félelmében elszalad.
- Hagyjuk ezt. Elkésünk. – már elindult az ajtó irányába, mikor visszafordult – hol vannak a cuccaid? Azt hiszed, ha elmész, én fogom azokat hordani? – és már koránt sem volt olyan mogorva arckifejezése
- Egy pillanat és jövök. - Ezután visszamentem falon keresztül, de a múltkori baki miatt, inkább az ajtón jöttem ki a nagy csomaggal együtt, és indulhattunk is.
Már egy ideje csak futottunk, nem tudtam merre, milyen irányba, hiszen mindkét oldalt csak a sűrű rengeteg volt, úgyhogy inkább követtem Eleazart, mert csak remélni tudtam, hogy legalább ő tisztába van úti célunknak irányával. Szótlanul futottunk egymás mellett, aztán megint eltelt öt perc, a semmi közepén, ahol csak mi voltunk és az állatok. Ahogy erre gondoltam, a torkomban azt éreztem, mintha egy hete a sivatagban sétálnék víz nélkül. Lelassítottam, Eleazar kérdőn nézett rám.
- Nem vadászhatnék, még egyszer, mielőtt felszállunk? – kérdeztem boci szemekkel.
- Tekintve, hogy újszülött vagy, megengedem, de nagyon siess, mert nemsokára indul a gépünk, és reméljük, hogy késni is fog egy picit – csillogó szemekkel ledobtam az összes tasakot, ami a kezemben volt, és olyan gyorsan futottam, mint eddigi életem során még soha.
Gyorsan végeztem, már koránt sem éreztem olyan bűntudatot, mint az első pár vadászat után. Eleazar ugyanazon a „szent” helyen állt, ahol hagytam, és sietve folytattuk utunkat.
Az erdő kezdett ritkulni és fényeket láttam, biztos voltam benne, hogy egy város szélénél járunk.
- A városban nem leszünk feltűnőek?
- Csak a külvárosig futunk, világítatlan részeken, aztán beülünk egy taxiba a repülőtérig
- Ó – hát igen, ennyire tellett tőlem. Eleazar pontosan kiszámított terve eléggé megdöbbentett, felértünk egy dombra és megláttam a táblát, ami jelezte, hogy közeledünk a repülőtérhez. A táblán ez állt: ÜDVÖZÖLJÜK FIRENZE VÁROSÁBAN!
Eleazar, tervéhez hűen, lelassított a külváros egy kihalt részén, és sétáltunk addig, amíg nem találtunk egy taxit. A csomagokat bedobáltuk a csomagtartóba és tíz perc múlva már a firenzei repülőtér előtt szálltunk ki.
Miután beléptünk az önműködő ajtón, úgy éreztem, inkább maradtam volna kint. Ezernyi csodás illat rohamozta meg tudatomat, mindegyik egy-egy emberhez tartozott, de az arcukat nem láttam, mindegyiknek csak a nyakán lévő ütőér foglalkoztatott. Megfagytam a látványtól, nem voltam szomjas, mégis képes lettem volna meg ölni egy tucat embert. Eleazar karon ragadott és elkezdett húzni a biztonsági kapuk felé, aztán megkerestük a kapunkat, ahol be lehet szállni a gépre.
- Üdvözlöm, a jegyeiket kérhetném? – a légi kísérőre már rá se mertem nézni, de Eleazar még mindig fogta a kezem, aztán bátorítóan megszorította, és a fülembe suttogta, hogy mostantól ne vegyek levegőt.
A légi kísérő egyenesen az első osztályra vezetett minket, én pedig kitágult szemekkel bámultam Eleazarra, aki csak mosolygott rám, ahogy látta meglepődött arcomat.
- Első osztály, tizenhatodik és tizenhetedik hely kérem, itt foglaljanak helyet, nemsokára felszállunk – a nő elment és kérdőn néztem Eleazarra
- Azt hitted, hogy beengedlek a turista osztályra? – vigyorgott rám – Akkor el kéne játszani, hogy balesetet szenvedünk, és mindenki meghalna, és mi lennénk a szerencsés túlélők. – rosszul esett a bizalmatlansága, de tényleg nem bírtam volna azt a közelséget.
Hátradőltem a székemben, bekapcsoltam az övemet, és vártam, hogy felszálljunk, de akkor még nem is sejtettem, hogy mi fog történni.
köszönöm h elolvastad^^ véleménynek nagyonagyonagyon örülnék :)
köszönöm szépen a több mint 1000 látogatót LLLL. imádlak titeket és remélem h ti is az én történetemet^^
puszaaaa
2010. január 14., csütörtök
2009. december 23., szerda
Meglepi^^
Megígértem, és jöttem is :P először is egy kis táblácska nektek L.
a hátterek majd később ;)
pussz K.
10. fejezet - Hozzád hasonlót még nem láttam
Szijasztok L.
sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de most nem kezdek el felsorolni okokat, mert úgy se érdekelne titeket :)
de mint látjátok új design van^^ (én csináltam:D remélem tetszik :P) a fejlécen szereplő ikerpár mellett döntöttem, én így képzeltem el őket, de ha te másképp, ötleteidet várom :) a szőke lány Vanda, a barna hajú lány pedig Hanna, mindkét lány vámpírként szerepel a fejlécen, ezt döntsd el, vagy töprengj el rajta, hogy így lesz-e vagy nem :P és most a rész^^
Kinyitotta előttem az ajtót – nem mintha szükségem lenne rá – és kiléptem a tornácra, ahol még nem ért fény. Kilépett utánam és bíztatott, hogy menjek tovább, de nem mertem, mert, mi lenne, ha mégis elégek a napon? A vámpíros filmekben mindig ezt mutatják, friss vámpír létemre nem kéne egyből megölnöm magam.
- Nem fogok meggyulladni? – visszanéztem Eleazarra, akitől egy óriási mosolyt kaptam, de nem volt gúnyos.
- Ilyen csak a mesékben van. Teljesen más okból nem megyünk napfénybe, amikor emberek is látnak. – kétkedésemet látva elindult előre – jól van, ha nem hiszel nekem – és amint rávetődött a fény, elállt a lélegzetem.
Soha életemben nem gondoltam, hogy valami ilyen gyönyörű lehet. Mintha több ezernyi gyémánt fedte volna Eleazar testét. Meg akartam érinteni. Követtem őt, és mikor odaértem hozzá, mielőtt megérintettem volna, úgy nézett ki, mint aki szellemet látott.
- Mi az? Mi történt? – nem tudtam, hogy mit lát, amiért ennyire el van képedve.
- Sohasem láttam még ilyet életemben. – tátott szájjal meredt rám továbbra is, mikor megpillantottam a kezem. Több milliónyi kék zafír volt a bőrömön. Ugyanúgy csillogtam, mint Eleazar, csak olyan árnyalatban, mint a szemem színe.
- Hűűű. Nagyon szép. Ez különlegesség, mint a szemem?
- Nem csak, hogy különlegesség, de hozzád hasonlót még nem láttam. Emlékszem, mondtad, hogy volt egy ikertestvéred. Egypetéjű ikrek voltatok?
- Igen, azok vagyunk, és nem voltunk. Tudom, érzem, hogy még mindig él.
- Nem lehetünk benne biztosak, de hiszek neked. Ha él, megkeresem, és felmérném a képességemmel, hogy ő is ugyanilyen egyedülálló, mint te vagy teljesen egyedi vagy, de kilencvenkilenc százalékig biztos, hogyha vámpír lenne, akkor hasonló lenne hozzád.
- Nem! Az teljesen kizárt, hogy őt is ilyenné változtasd. Nem hiányzik neki, hogy ő is gyilkos legyen, attól még, hogy különleges. – mondjuk ő nem vegetáriánus, mint én a korábbi életemben, de nem hiszem, hogy szívesen gyilkolászna.
- Jó, vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit, most pedig megyek és megveszem nekünk a repülőjegyeket.
- Te is jössz velem?
- Persze. Amúgy is van megbeszélni valóm Cullenékkel, a múltkori találkozásunk óta, csak most beszéltem velük telefonon. Nagyon különleges család, mint amilyen te vagy, csak ők vonzzák a bajt. – kaptam egy visszafogott mosolyt, de aztán komolyra váltott.
- Sok különleges vámpír van abban a családban? – azért, csak nem vagyok olyan különleges, ha egy családban többen is élnek, akiknek van egyedi képességük.
- Igen elég sokan vannak, ahhoz, hogy felkeltsék a Volturi figylemét.
- Várj, várj. Ki az a Volturi?
- Majd útközben mesélek, de most már tényleg megyek. Ha szeretnél vadászni, akkor északi irányba menj, arrafelé nem hiszem, hogy találsz embereket, de, ha mégis meggondolnád magad, akkor bármerre mehetsz. – a szája felfelé görbült, de már el is tűnt.
Egyedül maradtam megint, a torkomban lévő kaparó érzéssel együtt, de vajon melyik lenne jobb? Ha most megölök egy állatot, vagy a repülőn nem bírom magam türtőztetni és legyilkolok valakit, de ha már ez meghalt, akkor a szemtanúk sem maradhatnak életben. Viszont, ha a mosdóban kapnék el valakit, akkor nem lenne annyira feltűnő. – saját gondolataim megijesztettek, olyan dolgokat képzeltem magam elé, amikről korábban álmodni sem mertem volna, úgyhogy inkább döntést hoztam és elindultam Észak felé.
Először nagy elszántság kellett, hogy megöljem azt az állatot, de mihelyst megéreztem az illatát, mintha nem önmagam lettem volna, átalakultam volna egy ragadozóvá, akit nem érdekel mások élete, csak, hogy csillapítsa szomját. Nehéz belegondolni, hogy életem – ha ezt lehet életnek nevezni – elkövetkezendő részében egy szörnyű gyilkos leszek.
Ekkor vettem észre, hogy miután szomjúságom már csillapodott, nem álltam le a futással, és elég messzire elkerültem. Alkonyat volt. Az ég már lila, és narancs árnyalatokban játszott, úgyhogy bőröm már nem fénylett úgy, mint korábban, de nem tudtam, hogy hol vagyok. Lerogytam a földre, és könny nélkül zokogtam.
Mikor teljesen besötétedett, fölálltam, feltekintettem az ezernyi csillagra az égen és beleszippantottam a levegőbe. Az illatomat már alig éreztem, ez is jelezte, hogy elég sokat ültem ott az erdő közepén a sötétben. Mondjuk az a lényeg, hogy odaérjek hajnalra a házhoz, de Eleazart nem tudom, hogy érdekli-e, hogy kint kószálok az erdőben éjszaka, még akkor is, ha halhatatlan vagyok, de ott van az a Volturi. Arról még mindig nem mesélt. Útközben ki fogom deríteni, mi, vagy ki az, és elindultam visszafelé, hogy kifaggassam Eleazart.
köszönöm h elolvastad^^ gyere máskor is :) és ezután a rész után SK háttért fogok felrakni nektek ajándékként *-*
pusza nektek L.
sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de most nem kezdek el felsorolni okokat, mert úgy se érdekelne titeket :)
de mint látjátok új design van^^ (én csináltam:D remélem tetszik :P) a fejlécen szereplő ikerpár mellett döntöttem, én így képzeltem el őket, de ha te másképp, ötleteidet várom :) a szőke lány Vanda, a barna hajú lány pedig Hanna, mindkét lány vámpírként szerepel a fejlécen, ezt döntsd el, vagy töprengj el rajta, hogy így lesz-e vagy nem :P és most a rész^^
Kinyitotta előttem az ajtót – nem mintha szükségem lenne rá – és kiléptem a tornácra, ahol még nem ért fény. Kilépett utánam és bíztatott, hogy menjek tovább, de nem mertem, mert, mi lenne, ha mégis elégek a napon? A vámpíros filmekben mindig ezt mutatják, friss vámpír létemre nem kéne egyből megölnöm magam.
- Nem fogok meggyulladni? – visszanéztem Eleazarra, akitől egy óriási mosolyt kaptam, de nem volt gúnyos.
- Ilyen csak a mesékben van. Teljesen más okból nem megyünk napfénybe, amikor emberek is látnak. – kétkedésemet látva elindult előre – jól van, ha nem hiszel nekem – és amint rávetődött a fény, elállt a lélegzetem.
Soha életemben nem gondoltam, hogy valami ilyen gyönyörű lehet. Mintha több ezernyi gyémánt fedte volna Eleazar testét. Meg akartam érinteni. Követtem őt, és mikor odaértem hozzá, mielőtt megérintettem volna, úgy nézett ki, mint aki szellemet látott.
- Mi az? Mi történt? – nem tudtam, hogy mit lát, amiért ennyire el van képedve.
- Sohasem láttam még ilyet életemben. – tátott szájjal meredt rám továbbra is, mikor megpillantottam a kezem. Több milliónyi kék zafír volt a bőrömön. Ugyanúgy csillogtam, mint Eleazar, csak olyan árnyalatban, mint a szemem színe.
- Hűűű. Nagyon szép. Ez különlegesség, mint a szemem?
- Nem csak, hogy különlegesség, de hozzád hasonlót még nem láttam. Emlékszem, mondtad, hogy volt egy ikertestvéred. Egypetéjű ikrek voltatok?
- Igen, azok vagyunk, és nem voltunk. Tudom, érzem, hogy még mindig él.
- Nem lehetünk benne biztosak, de hiszek neked. Ha él, megkeresem, és felmérném a képességemmel, hogy ő is ugyanilyen egyedülálló, mint te vagy teljesen egyedi vagy, de kilencvenkilenc százalékig biztos, hogyha vámpír lenne, akkor hasonló lenne hozzád.
- Nem! Az teljesen kizárt, hogy őt is ilyenné változtasd. Nem hiányzik neki, hogy ő is gyilkos legyen, attól még, hogy különleges. – mondjuk ő nem vegetáriánus, mint én a korábbi életemben, de nem hiszem, hogy szívesen gyilkolászna.
- Jó, vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit, most pedig megyek és megveszem nekünk a repülőjegyeket.
- Te is jössz velem?
- Persze. Amúgy is van megbeszélni valóm Cullenékkel, a múltkori találkozásunk óta, csak most beszéltem velük telefonon. Nagyon különleges család, mint amilyen te vagy, csak ők vonzzák a bajt. – kaptam egy visszafogott mosolyt, de aztán komolyra váltott.
- Sok különleges vámpír van abban a családban? – azért, csak nem vagyok olyan különleges, ha egy családban többen is élnek, akiknek van egyedi képességük.
- Igen elég sokan vannak, ahhoz, hogy felkeltsék a Volturi figylemét.
- Várj, várj. Ki az a Volturi?
- Majd útközben mesélek, de most már tényleg megyek. Ha szeretnél vadászni, akkor északi irányba menj, arrafelé nem hiszem, hogy találsz embereket, de, ha mégis meggondolnád magad, akkor bármerre mehetsz. – a szája felfelé görbült, de már el is tűnt.
Egyedül maradtam megint, a torkomban lévő kaparó érzéssel együtt, de vajon melyik lenne jobb? Ha most megölök egy állatot, vagy a repülőn nem bírom magam türtőztetni és legyilkolok valakit, de ha már ez meghalt, akkor a szemtanúk sem maradhatnak életben. Viszont, ha a mosdóban kapnék el valakit, akkor nem lenne annyira feltűnő. – saját gondolataim megijesztettek, olyan dolgokat képzeltem magam elé, amikről korábban álmodni sem mertem volna, úgyhogy inkább döntést hoztam és elindultam Észak felé.
Először nagy elszántság kellett, hogy megöljem azt az állatot, de mihelyst megéreztem az illatát, mintha nem önmagam lettem volna, átalakultam volna egy ragadozóvá, akit nem érdekel mások élete, csak, hogy csillapítsa szomját. Nehéz belegondolni, hogy életem – ha ezt lehet életnek nevezni – elkövetkezendő részében egy szörnyű gyilkos leszek.
Ekkor vettem észre, hogy miután szomjúságom már csillapodott, nem álltam le a futással, és elég messzire elkerültem. Alkonyat volt. Az ég már lila, és narancs árnyalatokban játszott, úgyhogy bőröm már nem fénylett úgy, mint korábban, de nem tudtam, hogy hol vagyok. Lerogytam a földre, és könny nélkül zokogtam.
Mikor teljesen besötétedett, fölálltam, feltekintettem az ezernyi csillagra az égen és beleszippantottam a levegőbe. Az illatomat már alig éreztem, ez is jelezte, hogy elég sokat ültem ott az erdő közepén a sötétben. Mondjuk az a lényeg, hogy odaérjek hajnalra a házhoz, de Eleazart nem tudom, hogy érdekli-e, hogy kint kószálok az erdőben éjszaka, még akkor is, ha halhatatlan vagyok, de ott van az a Volturi. Arról még mindig nem mesélt. Útközben ki fogom deríteni, mi, vagy ki az, és elindultam visszafelé, hogy kifaggassam Eleazart.
köszönöm h elolvastad^^ gyere máskor is :) és ezután a rész után SK háttért fogok felrakni nektek ajándékként *-*
pusza nektek L.
2009. november 19., csütörtök
Sajnálom...
Sziasztok^^
sajnos most nem hoztam részt, de kimerítő hetem volt...hétvégén megpróbálok írni 2 részt és gyorsan felpakolom nektek *-* remélem örültök :D
és ne feledjétek, hogy holnap, vagyis inkább ma éjfélkor újhold premier^^ én holnap délután megyek :P már kíváncsi vagyok nagyon :é
puszaa mindenkinek
és menjetek moziba!!:D
remélhetőleg hétvégén jövök^^
sajnos most nem hoztam részt, de kimerítő hetem volt...hétvégén megpróbálok írni 2 részt és gyorsan felpakolom nektek *-* remélem örültök :D
és ne feledjétek, hogy holnap, vagyis inkább ma éjfélkor újhold premier^^ én holnap délután megyek :P már kíváncsi vagyok nagyon :é
puszaa mindenkinek
és menjetek moziba!!:D
remélhetőleg hétvégén jövök^^
2009. november 9., hétfő
9. fejezet - A jó hír
Szijasztok^^ annyira sajnálom h nem voltam múlt héten...zsúfolt volt..mindegy...de most ittvan^^örüljetek*-*
- Remélem jó a méret, ha nem akkor visszacseréljük. – átnyújtotta a tasakokat, megköszöntem és épp átmentem az egyik ajtón, megint kilincs nélkül, és fenn akadt a szatyor mögöttem.
- Hopsz. – visszamentem és Eleazar leplezni próbálta nevetését, de nem jött össze neki, pirulva rámosolyogtam és indultam újra, de most kinyitottam az ajtót.
Több ruhaszett volt a szatyrokban, kiválasztottam egy sportosabbat, sötét farmerral, kék, hosszujjú felsővel, amit sejtettem, hogy a szemem színe miatt választott, mert hasonló árnyalatú volt. Minden méret jó volt, mondjuk a felső, lehetett volna szűkebb is. A többi ruhát visszahajtogattam és leraktam az egyik fotelba, aztán átmentem az ajtón, és bementem a fürdőszobába megnézni magam a tükörbe. Az arcom most is megdöbbentően más volt, de már nem lepődtem meg annyira, inkább tetszett a látvány, de Eleazar megszakította az egóm növelését.
- Vanda, szeretnék beszélni veled valamiről – nem mondta hangosan, de hallottam
- Sietek! – mondtam, és már ott is voltam a nappaliban, leültem vele szemben a kanapéra. – hallgatlak – rámosolyogtam, viszonozta gesztust, aztán kicsit komolyabb képet vágott
- Először is nagyon szép vagy, és látom jó a méret is, de azt szeretném kérdezni, hogy komolyan gondoltad-e azt, hogy nem ölsz embert?
- Soha többé nem szeretném újra megtenni – mondtam határozottan, és elöntött a bűntudat a múltkori eset miatt
- Igen, látom, most is rosszul érzed magad, épp ezért gondoltam, hogy lenne egy másik megoldás is, hogy ne kelljen embereket ölnöd.
- Az, jó lenne…
- De akkor állatokat kell ölnöd, mert azt nem hagyhatom, hogy éhen halj - próbálta viccesre venni a témát, de akkor is sajnáltam az állatokat
- A vámpírok biztos, hogy nem képesek emberi étel fogyasztására? – kicsit vonakodtam az állatok megölésétől is, mert emberi életemben vegetáriánus voltam
- Hidd el, van egy ismerősöm, aki mindent megpróbált, hogy ne ártson senkinek, és állati vért fogyaszt, a családjával együtt, ami nem kis létszámú. Rajtuk kívül még egy-két klán fogyaszt állatokat, de velük nem vagyok olyan viszonyban, hogy megkérdezzem, befogadnak-e valakit – a végére kicsúszott az, amit kérdezni szeretett volna.
- Szóval rossz, hogy itt vagyok veled? – rosszul esett, hogy csak egy koloncnak tart, aki itt lóg a nyakán…
- Nem ez a probléma, hanem az, hogy teljesen más életmódot folytatnánk, és neked nem rám van szükséged. Te olyan társaságot érdemelsz, akik foglalkoznak veled, szeretnek téged, és segítenek beilleszkedni a környezetbe. Nem pedig rám, aki vagy épp embert öl, vagy itthon ül, mert odakint süt a nap. Nem lennék jó társaság. Gondolj bele, az itt tartózkodásod ideje alatt szinte semmit nem tudtunk meg egymásról, nem foglalkoztam veled. Szörnyű házigazda voltam, ne is tagadd.
- Nincs mindenben igazad, de az én hibám is, hogy ilyen lett a kapcsolatunk. Nagyon új nekem ez az egész, hogy vámpírok is léteznek, meg minden, de arra talán képes lennék, hogy állatokat öljek, ha embereket nem is.
- Akkor beleegyezel abba, hogy megkérdezzem a barátomat, hogy segítenek-e rajtad?
- Jó, de nem szeretnék senkinek a nyakára akaszkodni, elég rossz volt ez is, hogy itt is csak vendégeskedtem és ki sem érdemeltem, te mégis befogadtál, megmentettél a haláltól és most új lakhelyet is, kerítesz nekem. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tettél, és sajnálom, hogy nem folytatunk ugyanolyan életmódot.
- Köszönöm – felálltunk és szorosan megöleltük egymást, és ha tudtam volna, könnyeimmel szétáztattam volna új felsőmet. – akkor most megyek és megkérdezem, hogy csatlakozhatsz-e hozzájuk.
Bólintottam és visszaültem a helyemre.
- Tulajdonképpen hol is laknak… hogy hívják őket? – az a legfurább a dologban, hogy semmit sem tudtam, hogy hova, kihez megyek, de mégis beleegyeztem
- A Cullen család jelenleg Washington állam legesősebb kisvárosában, Forksban él, mostanában elég mozgalmas az életük, kilencen vannak, és mindannyian állati vérrel táplálkoznak – közben tárcsázta a számot, én pedig amiatt aggódtam, hogy ha olyan eseménydús mostanában az életük, akkor miért fogadnának be egy most átváltozott fiatal vámpírlányt?
Két pittyenés után felvették a telefont, és nem hallottam olyan jól, hogy mit beszélnek a vonal másik oldalán, mert elég halkan beszéltek, de néhány szót elkaptam a beszélgetésből.
- Szia Eleazar, már Alice szólt, hogy hívsz, csak azt nem tudta, hogy milyen ügyben keresel minket. Remélem nem történt semmi a Volturival és veled kapcsolatban, a múltkori eset óta. – kedves, baráti hangon beszélt, de azt nem értettem, hogy honnan tudták, hogy hívni fogják őket, és kicsoda.
- Hello Carlisle! Azóta nem botlottam a Volturiba, és remélem nem is fogok a közeljövőben, de most más ügyben kereslek, és elég kényelmetlenül érint, hogy ezt kell kérnem tőled. – ezután, nem értettem, hogy mit válaszolnak a vonal végén. – az a helyzet, hogy átváltoztattam valakit, aki nagyon különleges, de nincs megbékélve önmagával, és az életmódommal, – közben rám pillantott – és szívesebben élne inkább a te általad folytatott, emberbarát táplálkozással.
- Rendben, miben segíthetek ebben? – Eleazar pedig nem bírt tovább köntörfalazni, kinyögte, hogy rá akar varrni a nyakukra
- Azt szeretném kérdezni, hogy be tudnátok-e fogadni, mert még nagyon fiatal, és nem szeretném, ha elkallódna, mert tényleg nagyon egyedi, és velem nem lenne boldog, egyedül pedig nem boldogulna jól. – már itt kínosan éreztem magam, és csak attól féltem, hogy visszautasítanak, mondjuk, nem lepődnék meg, ha nem fogadnának be, egy teljesen idegen valakit, de legnagyobb meglepetésemre Carlisle azt válaszolta, most már hangosabban, úgyhogy értettem is:
- Rendben, megértem a döntésedet, van üres szobánk is, Edward, Bella, meg Nessie úgy is az új házban laknak, úgyhogy beleegyezek, de mondd el neki, hogy a mi családunk csak is kizárólag állatokat fogyaszt, de mindenben teljes odaadással segítünk rajta – nem örültem neki, hiszen így is meg kell ölnöm egy élőlényt, de nincs más választásom. – bármikor örömmel fogadunk titeket.
- Köszönöm, örökké hálás leszek neked – ezután megszakadt a vonal.
Nem tudtam elhinni, hogy beleegyeztek, hogy hozzájuk költözzek, de kilencen éltek együtt, akkor Eleazar, hogyhogy így egymagában él ebben a nagy házban? Lehet, hogy volt családja régebben? Biztosan. És milyen név az, hogy Nessie? Olyan, mint a Loch Ness-i szörny rövidítése, nem adnék ilyen nevet senkinek. Mindig sajnáltam azokat a gyerekeket, akiknek a szüleik fura neveket adtak, mint például a görög Istenek után, Artemisz, vagy nagyon érdekes a Pimpinella is. Nem szívesen élnék ilyen névvel, de örültem, hogy, így megbíznak bennem és elfogadnak, ismeretlenül, mondjuk, ebben még nem lehettem biztos.
- Szerintem jól fogod érezni magadat náluk, nagyon kedvesek, és összetartóak, még ma elmegyek megvenni a repülőjegyeket, és hajnalban, amikor még nem kelt fel a nap, akkor indulunk.
- Köszönöm szépen, hogy elintézted ezt nekem, és remélem, hogy jó lesz náluk, de még mindig nem mutattad meg, hogy miért nem mehetünk ki nappal.
- Még süt a nap, úgyhogy megmutathatom – kezet nyújtott, és elindultunk kifelé, a napsütésbe.
Szeretnélek kérni titeket, hogy írjatok véleményeket, kommenteket, e-mailt, mert úgy veszem észre, hogy nincs nagy érdeklődés az írásom iránt...nem tudom, hogy mi a hiba...mondjátok meg, mert így nem tudom...köszönöm a több mint 600 olvasónak, rendszres olvasónak és akik segítettek.
puszaa.legyetek jók.*-*
- Remélem jó a méret, ha nem akkor visszacseréljük. – átnyújtotta a tasakokat, megköszöntem és épp átmentem az egyik ajtón, megint kilincs nélkül, és fenn akadt a szatyor mögöttem.
- Hopsz. – visszamentem és Eleazar leplezni próbálta nevetését, de nem jött össze neki, pirulva rámosolyogtam és indultam újra, de most kinyitottam az ajtót.
Több ruhaszett volt a szatyrokban, kiválasztottam egy sportosabbat, sötét farmerral, kék, hosszujjú felsővel, amit sejtettem, hogy a szemem színe miatt választott, mert hasonló árnyalatú volt. Minden méret jó volt, mondjuk a felső, lehetett volna szűkebb is. A többi ruhát visszahajtogattam és leraktam az egyik fotelba, aztán átmentem az ajtón, és bementem a fürdőszobába megnézni magam a tükörbe. Az arcom most is megdöbbentően más volt, de már nem lepődtem meg annyira, inkább tetszett a látvány, de Eleazar megszakította az egóm növelését.
- Vanda, szeretnék beszélni veled valamiről – nem mondta hangosan, de hallottam
- Sietek! – mondtam, és már ott is voltam a nappaliban, leültem vele szemben a kanapéra. – hallgatlak – rámosolyogtam, viszonozta gesztust, aztán kicsit komolyabb képet vágott
- Először is nagyon szép vagy, és látom jó a méret is, de azt szeretném kérdezni, hogy komolyan gondoltad-e azt, hogy nem ölsz embert?
- Soha többé nem szeretném újra megtenni – mondtam határozottan, és elöntött a bűntudat a múltkori eset miatt
- Igen, látom, most is rosszul érzed magad, épp ezért gondoltam, hogy lenne egy másik megoldás is, hogy ne kelljen embereket ölnöd.
- Az, jó lenne…
- De akkor állatokat kell ölnöd, mert azt nem hagyhatom, hogy éhen halj - próbálta viccesre venni a témát, de akkor is sajnáltam az állatokat
- A vámpírok biztos, hogy nem képesek emberi étel fogyasztására? – kicsit vonakodtam az állatok megölésétől is, mert emberi életemben vegetáriánus voltam
- Hidd el, van egy ismerősöm, aki mindent megpróbált, hogy ne ártson senkinek, és állati vért fogyaszt, a családjával együtt, ami nem kis létszámú. Rajtuk kívül még egy-két klán fogyaszt állatokat, de velük nem vagyok olyan viszonyban, hogy megkérdezzem, befogadnak-e valakit – a végére kicsúszott az, amit kérdezni szeretett volna.
- Szóval rossz, hogy itt vagyok veled? – rosszul esett, hogy csak egy koloncnak tart, aki itt lóg a nyakán…
- Nem ez a probléma, hanem az, hogy teljesen más életmódot folytatnánk, és neked nem rám van szükséged. Te olyan társaságot érdemelsz, akik foglalkoznak veled, szeretnek téged, és segítenek beilleszkedni a környezetbe. Nem pedig rám, aki vagy épp embert öl, vagy itthon ül, mert odakint süt a nap. Nem lennék jó társaság. Gondolj bele, az itt tartózkodásod ideje alatt szinte semmit nem tudtunk meg egymásról, nem foglalkoztam veled. Szörnyű házigazda voltam, ne is tagadd.
- Nincs mindenben igazad, de az én hibám is, hogy ilyen lett a kapcsolatunk. Nagyon új nekem ez az egész, hogy vámpírok is léteznek, meg minden, de arra talán képes lennék, hogy állatokat öljek, ha embereket nem is.
- Akkor beleegyezel abba, hogy megkérdezzem a barátomat, hogy segítenek-e rajtad?
- Jó, de nem szeretnék senkinek a nyakára akaszkodni, elég rossz volt ez is, hogy itt is csak vendégeskedtem és ki sem érdemeltem, te mégis befogadtál, megmentettél a haláltól és most új lakhelyet is, kerítesz nekem. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tettél, és sajnálom, hogy nem folytatunk ugyanolyan életmódot.
- Köszönöm – felálltunk és szorosan megöleltük egymást, és ha tudtam volna, könnyeimmel szétáztattam volna új felsőmet. – akkor most megyek és megkérdezem, hogy csatlakozhatsz-e hozzájuk.
Bólintottam és visszaültem a helyemre.
- Tulajdonképpen hol is laknak… hogy hívják őket? – az a legfurább a dologban, hogy semmit sem tudtam, hogy hova, kihez megyek, de mégis beleegyeztem
- A Cullen család jelenleg Washington állam legesősebb kisvárosában, Forksban él, mostanában elég mozgalmas az életük, kilencen vannak, és mindannyian állati vérrel táplálkoznak – közben tárcsázta a számot, én pedig amiatt aggódtam, hogy ha olyan eseménydús mostanában az életük, akkor miért fogadnának be egy most átváltozott fiatal vámpírlányt?
Két pittyenés után felvették a telefont, és nem hallottam olyan jól, hogy mit beszélnek a vonal másik oldalán, mert elég halkan beszéltek, de néhány szót elkaptam a beszélgetésből.
- Szia Eleazar, már Alice szólt, hogy hívsz, csak azt nem tudta, hogy milyen ügyben keresel minket. Remélem nem történt semmi a Volturival és veled kapcsolatban, a múltkori eset óta. – kedves, baráti hangon beszélt, de azt nem értettem, hogy honnan tudták, hogy hívni fogják őket, és kicsoda.
- Hello Carlisle! Azóta nem botlottam a Volturiba, és remélem nem is fogok a közeljövőben, de most más ügyben kereslek, és elég kényelmetlenül érint, hogy ezt kell kérnem tőled. – ezután, nem értettem, hogy mit válaszolnak a vonal végén. – az a helyzet, hogy átváltoztattam valakit, aki nagyon különleges, de nincs megbékélve önmagával, és az életmódommal, – közben rám pillantott – és szívesebben élne inkább a te általad folytatott, emberbarát táplálkozással.
- Rendben, miben segíthetek ebben? – Eleazar pedig nem bírt tovább köntörfalazni, kinyögte, hogy rá akar varrni a nyakukra
- Azt szeretném kérdezni, hogy be tudnátok-e fogadni, mert még nagyon fiatal, és nem szeretném, ha elkallódna, mert tényleg nagyon egyedi, és velem nem lenne boldog, egyedül pedig nem boldogulna jól. – már itt kínosan éreztem magam, és csak attól féltem, hogy visszautasítanak, mondjuk, nem lepődnék meg, ha nem fogadnának be, egy teljesen idegen valakit, de legnagyobb meglepetésemre Carlisle azt válaszolta, most már hangosabban, úgyhogy értettem is:
- Rendben, megértem a döntésedet, van üres szobánk is, Edward, Bella, meg Nessie úgy is az új házban laknak, úgyhogy beleegyezek, de mondd el neki, hogy a mi családunk csak is kizárólag állatokat fogyaszt, de mindenben teljes odaadással segítünk rajta – nem örültem neki, hiszen így is meg kell ölnöm egy élőlényt, de nincs más választásom. – bármikor örömmel fogadunk titeket.
- Köszönöm, örökké hálás leszek neked – ezután megszakadt a vonal.
Nem tudtam elhinni, hogy beleegyeztek, hogy hozzájuk költözzek, de kilencen éltek együtt, akkor Eleazar, hogyhogy így egymagában él ebben a nagy házban? Lehet, hogy volt családja régebben? Biztosan. És milyen név az, hogy Nessie? Olyan, mint a Loch Ness-i szörny rövidítése, nem adnék ilyen nevet senkinek. Mindig sajnáltam azokat a gyerekeket, akiknek a szüleik fura neveket adtak, mint például a görög Istenek után, Artemisz, vagy nagyon érdekes a Pimpinella is. Nem szívesen élnék ilyen névvel, de örültem, hogy, így megbíznak bennem és elfogadnak, ismeretlenül, mondjuk, ebben még nem lehettem biztos.
- Szerintem jól fogod érezni magadat náluk, nagyon kedvesek, és összetartóak, még ma elmegyek megvenni a repülőjegyeket, és hajnalban, amikor még nem kelt fel a nap, akkor indulunk.
- Köszönöm szépen, hogy elintézted ezt nekem, és remélem, hogy jó lesz náluk, de még mindig nem mutattad meg, hogy miért nem mehetünk ki nappal.
- Még süt a nap, úgyhogy megmutathatom – kezet nyújtott, és elindultunk kifelé, a napsütésbe.
Szeretnélek kérni titeket, hogy írjatok véleményeket, kommenteket, e-mailt, mert úgy veszem észre, hogy nincs nagy érdeklődés az írásom iránt...nem tudom, hogy mi a hiba...mondjátok meg, mert így nem tudom...köszönöm a több mint 600 olvasónak, rendszres olvasónak és akik segítettek.
puszaa.legyetek jók.*-*
2009. október 28., szerda
8. fejezet - Új arc
Szijaasztok^^
bocsi h nem volt rész...eddig láttátok prbáltam hétfőnként frissíteni és ezt próbálom betartani csak nem mindig jön össze..:Sde most ittvan az újrész^^remélem teccik...miattatok csinálom *-*(ez nem fenyegetés..csak ürölök ha olvasod xD)
Eleazar megragadta a kezem és bármiféle magyarázat nélkül elindult vissza a ház irányába. Inkább nem akartam még jobban felbosszantani, úgyhogy hagytam magam, hogy visszavonszoljon, a helyre, ahol kezdődött ez az egész rémálom, de mégse volt az, annál sokkal rosszabb volt. Az egész út szótlanul telt és én azon gondolkodtam, hogy mégis hogyan működik a képességem, mert Eleazar most megfogta a kezem és, nem pedig átnyúlt rajtam. Viszont a képességemmel kapcsolatos kérdéseket nem hiszem, hogy most kéne firtatnom, amikor ennyire, hogy is mondjam, magába szakadt Eleazar. Biztos a hülyeségeimen gondolkodik, és hogy inkább hagyott volna meghalni, és akkor nem kéne velem szenvedni. Lehet, hogy rosszabb vagyok, mint egy kisgyerek. Megérkeztünk a házhoz, kinyitotta az ajtót, belépett, közben elengedte a kezem. A félig nyitott ajtón nem akartam besurranni, inkább megnézem, hogy önmagától is működik-e a képességem. Megindultam nagy lendülettel, és átmentem az ajtón. Szóval még most is működik, de akkor, hogy fogta meg a kezemet Eleazar? Ő eközben csak leült a fotelba, és engem bámult, amikor átmegyek az ajtón. Még mindig csodálkozással teli szemekkel figyelt, de nem szólalt meg, gondolataiba mélyedve hagytam egymagában, és elindultam feltérképezni a házat.
Ugyanazon a folyosón haladtam, amelyiken legutóbb is elképedve lépkedtem és megtudtam a különleges képességem. Így visszagondolva, amennyire ki voltam akadva, hogy átmegyek a falon, nagyon élvezem. Egyszer majd kipróbálom, hogy benne tudok-e maradni a falban, mert eddig csak áthaladtam rajta. Elmentem a folyosó végéig és átléptem abba a szobába, ami a nappaliból nézve, szemben nyílt. Ez egy fürdőszoba volt, és égető vágyat éreztem egy zuhany és tiszta ruhák iránt. Átnyúltam a szekrényen és kitapogattam egy törülközőt, majd kinyitottam és kivettem. Ennek így nem volt semmi értelme, de szórakoztató volt átnyúlkálni tárgyakon. Leöltöztem és nem érdekelt, hogy meg sem kérdeztem, hogy baj-e, hogy lezuhanyozom, vagy valami…de szerintem csak nem harapja le Eleazar a fejem, amiért lezuhanyozok abban a házban, amiben már nem tudom hány napja, tartózkodom piszkosan – a büdöset nem mondhatom, mivel egyáltalán nem izzadok új formámban. Levettem magamról a foltos kissé szakadt ruhákat és beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a hideg vizet, de nem zavart, egyáltalán nem éreztem, hogy fáznék, de inkább engedtem hozzá meleg vizet is. Teljesen ellazultam, csukott szemmel elkezdtem kutatni a tusfürdő után, de nem találtam, pedig az előbb még ott volt a tartón. Kinyitottam a szemem, és pont ott köröztem ahol van és megfogtam a tubust. Nyitott szemmel sikerült felemelni is. Visszaraktam a helyére és csukott szemmel újból megpróbáltam megfogni, de nem tudtam, pedig pontosan biztos voltam benne, hogy ott van. Ezek szerint nem csak az akaratomon múlik, hogy átnyúljak valamin, vagy valakin. Kinyitottam a szemem és erősen koncentráltam a tusfürdőre, miközben közelítettem a kezem és sikerült átvinnem rajta a kezem.
Ezek után megmostam a hajam, és kiléptem a zuhanyzóból és magamra tekertem a törülközőt, közben kuncogtam, hogy miket fedeztem fel zuhanyozás közben. Megpillantottam magam egy tükörben és meglepődtem a látványtól. Egy teljesen más arckép tekintett vissza rám. Nem ismertem önmagamra. Az arcom, mint egy porcelánbabáé, hibátlan, tökéletes. A szemeim a zafír legszebb árnyalatában pompáztak, élénken csillogtak. A hajam vizesen tapadt vállamra, mégis fényes volt, mintha egy teljesen új hajkoronát növesztettem volna pár nap alatt. Már csak meg kéne szárítani, és tökéletes lenne. Soha nem éreztem magam még ilyen szépnek. Az önbizalmam megnőtt egy jó nagy adaggal, és törülközőbe csavarva kezdtem el vidáman táncolni a fürdőszobában. Pár perc örömtánc után rájöttem, hogy fel kéne öltözni, de nem tudom mibe, mert az, biztos, hogy nem veszem vissza azokat a mocskos göncöket.
Csak egy szál, törülközőben kimenjek Eleazarhoz ruhát kérni? Nem szívesen, de muszáj lesz, mert különben itt ülhetek örökké.
Megindultam a fürdőszobából, a nappaliba és csak remélni tudtam, hogy Eleazar ott ül még mindig, és nem ment el valahova, mondjuk azt csak hallottam volna.
A folyosó végéről megpillantottam Eleazart, amint még mindig ott ül szótlanul.
Vajon, hogy fog reagálni, ha kizökkentem ebből a szótlanságból és mepillant egy törülközőbe tekerve? Nem tudtam, de ki kell deríteni, mert kezdtem kényelmetlenül érezni magam itt meztelenül, vagyis törülközőben. Erőt vettem magamon, és odaléptem hozzá és megszólítottam
- Eleazar? – bizonytalanul csengett a hangom, de felkapta a fejét. Kidülledt szemekkel végigmért, aztán mosolyra húzódott a szája, és tekintetét belefúrta az enyémbe.
- Igen, mit szeretnél? – kérdezte elmerülve tekintetemben
- Hááát…azt szeretném kérdezni, hogy van-e valami ruha, ami rám jó – elég kényelmetlenül éreztem magam, az arcomon pedig bizsergést éreztem.
- Hmmmm. Elmegyek a boltba és kerítek valami ruhát neked – mondta, de szeretett volna megkérdezni még valamit, és a szoba egy másik részébe pillantva kibökte – körülbelül tudnál mondani méreteket, mert nem szeretnek hozni minden méretből ruhát – a szeme visszavándorolt rám
Elsoroltam neki, hogy mekkora nadrágot, felsőt és cipőt vegyen, aztán nagy nehezen elmondtam a melltartóm méretét is, mert a régi, amit levettem tele volt pecsétekkel és nem hiszem, hogy Eleazar mosni fog rám, én pedig addig itt ülök felette törülközőbe tekerve. Ez a téma mindkettőnket érzékenyen érintett és zavarba jöttünk. Miután elmondtam a méreteket, lassan kisunnyogott a házból és hallottam, hogy rohanva távozik. Egyedül maradtam ebbe a nagy házba, ruha nélkül, csak egy dolgom volt: várnom kellett. Körülnéztem a házban, és találtam pár furcsaságot. Például a konyha olyan volt, mintha nem is lakna itt senki. Az eszközökön és a berendezésen kívül semmi nem volt benne, mondjuk, mivel csak egy vámpír él itt ezért nem kéne, hogy ez zavarjon.
Csak azt nem tudom, hogy akkor most itt élek vagy vendég vagyok? Hova tudnék menni? A családomhoz biztos nem, mert a végén még megölném őket. A saját érdekükben elhagyom őket. Azt fogják hinni, hogy meghaltam, mondjuk azután, ami Hannával történt – vagyis, hogy nem tudom, mi van vele – nem tudnék a szemük elé kerülni, mert csak az ő arca nézne vissza rájuk, és még szomorúbbak lennének. Plusz az új – még meg kell szokni ezt a szót, de – vámpír külsőmmel is meghökkenteném őket. Hasonlítok önmagamra, de változtam is. A nyaralásra pedig nem foghatom, mert nem túl sokat barnultam, inkább fakultam…
Miközben álltam az üres konyha közepén és magamban „beszéltem” meghallottam, hogy Eleazar közeledik, szorosabbra tekertem magamon a törülközőt és kimentem a nappaliba. Egy pár pillant múlva belépett nagy márkás szatyrokkal a kezében.
Ha tetszett, ha nem, írj véleményt! Abból csak tanulhatok :D
köszönöm szépen az eddigi több száz olvasót, rendszeres olvasót, kommentet és a segítséget ikertesómnak, Kittymnek LLL.
puszaa
bocsi h nem volt rész...eddig láttátok prbáltam hétfőnként frissíteni és ezt próbálom betartani csak nem mindig jön össze..:Sde most ittvan az újrész^^remélem teccik...miattatok csinálom *-*(ez nem fenyegetés..csak ürölök ha olvasod xD)
Eleazar megragadta a kezem és bármiféle magyarázat nélkül elindult vissza a ház irányába. Inkább nem akartam még jobban felbosszantani, úgyhogy hagytam magam, hogy visszavonszoljon, a helyre, ahol kezdődött ez az egész rémálom, de mégse volt az, annál sokkal rosszabb volt. Az egész út szótlanul telt és én azon gondolkodtam, hogy mégis hogyan működik a képességem, mert Eleazar most megfogta a kezem és, nem pedig átnyúlt rajtam. Viszont a képességemmel kapcsolatos kérdéseket nem hiszem, hogy most kéne firtatnom, amikor ennyire, hogy is mondjam, magába szakadt Eleazar. Biztos a hülyeségeimen gondolkodik, és hogy inkább hagyott volna meghalni, és akkor nem kéne velem szenvedni. Lehet, hogy rosszabb vagyok, mint egy kisgyerek. Megérkeztünk a házhoz, kinyitotta az ajtót, belépett, közben elengedte a kezem. A félig nyitott ajtón nem akartam besurranni, inkább megnézem, hogy önmagától is működik-e a képességem. Megindultam nagy lendülettel, és átmentem az ajtón. Szóval még most is működik, de akkor, hogy fogta meg a kezemet Eleazar? Ő eközben csak leült a fotelba, és engem bámult, amikor átmegyek az ajtón. Még mindig csodálkozással teli szemekkel figyelt, de nem szólalt meg, gondolataiba mélyedve hagytam egymagában, és elindultam feltérképezni a házat.
Ugyanazon a folyosón haladtam, amelyiken legutóbb is elképedve lépkedtem és megtudtam a különleges képességem. Így visszagondolva, amennyire ki voltam akadva, hogy átmegyek a falon, nagyon élvezem. Egyszer majd kipróbálom, hogy benne tudok-e maradni a falban, mert eddig csak áthaladtam rajta. Elmentem a folyosó végéig és átléptem abba a szobába, ami a nappaliból nézve, szemben nyílt. Ez egy fürdőszoba volt, és égető vágyat éreztem egy zuhany és tiszta ruhák iránt. Átnyúltam a szekrényen és kitapogattam egy törülközőt, majd kinyitottam és kivettem. Ennek így nem volt semmi értelme, de szórakoztató volt átnyúlkálni tárgyakon. Leöltöztem és nem érdekelt, hogy meg sem kérdeztem, hogy baj-e, hogy lezuhanyozom, vagy valami…de szerintem csak nem harapja le Eleazar a fejem, amiért lezuhanyozok abban a házban, amiben már nem tudom hány napja, tartózkodom piszkosan – a büdöset nem mondhatom, mivel egyáltalán nem izzadok új formámban. Levettem magamról a foltos kissé szakadt ruhákat és beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a hideg vizet, de nem zavart, egyáltalán nem éreztem, hogy fáznék, de inkább engedtem hozzá meleg vizet is. Teljesen ellazultam, csukott szemmel elkezdtem kutatni a tusfürdő után, de nem találtam, pedig az előbb még ott volt a tartón. Kinyitottam a szemem, és pont ott köröztem ahol van és megfogtam a tubust. Nyitott szemmel sikerült felemelni is. Visszaraktam a helyére és csukott szemmel újból megpróbáltam megfogni, de nem tudtam, pedig pontosan biztos voltam benne, hogy ott van. Ezek szerint nem csak az akaratomon múlik, hogy átnyúljak valamin, vagy valakin. Kinyitottam a szemem és erősen koncentráltam a tusfürdőre, miközben közelítettem a kezem és sikerült átvinnem rajta a kezem.
Ezek után megmostam a hajam, és kiléptem a zuhanyzóból és magamra tekertem a törülközőt, közben kuncogtam, hogy miket fedeztem fel zuhanyozás közben. Megpillantottam magam egy tükörben és meglepődtem a látványtól. Egy teljesen más arckép tekintett vissza rám. Nem ismertem önmagamra. Az arcom, mint egy porcelánbabáé, hibátlan, tökéletes. A szemeim a zafír legszebb árnyalatában pompáztak, élénken csillogtak. A hajam vizesen tapadt vállamra, mégis fényes volt, mintha egy teljesen új hajkoronát növesztettem volna pár nap alatt. Már csak meg kéne szárítani, és tökéletes lenne. Soha nem éreztem magam még ilyen szépnek. Az önbizalmam megnőtt egy jó nagy adaggal, és törülközőbe csavarva kezdtem el vidáman táncolni a fürdőszobában. Pár perc örömtánc után rájöttem, hogy fel kéne öltözni, de nem tudom mibe, mert az, biztos, hogy nem veszem vissza azokat a mocskos göncöket.
Csak egy szál, törülközőben kimenjek Eleazarhoz ruhát kérni? Nem szívesen, de muszáj lesz, mert különben itt ülhetek örökké.
Megindultam a fürdőszobából, a nappaliba és csak remélni tudtam, hogy Eleazar ott ül még mindig, és nem ment el valahova, mondjuk azt csak hallottam volna.
A folyosó végéről megpillantottam Eleazart, amint még mindig ott ül szótlanul.
Vajon, hogy fog reagálni, ha kizökkentem ebből a szótlanságból és mepillant egy törülközőbe tekerve? Nem tudtam, de ki kell deríteni, mert kezdtem kényelmetlenül érezni magam itt meztelenül, vagyis törülközőben. Erőt vettem magamon, és odaléptem hozzá és megszólítottam
- Eleazar? – bizonytalanul csengett a hangom, de felkapta a fejét. Kidülledt szemekkel végigmért, aztán mosolyra húzódott a szája, és tekintetét belefúrta az enyémbe.
- Igen, mit szeretnél? – kérdezte elmerülve tekintetemben
- Hááát…azt szeretném kérdezni, hogy van-e valami ruha, ami rám jó – elég kényelmetlenül éreztem magam, az arcomon pedig bizsergést éreztem.
- Hmmmm. Elmegyek a boltba és kerítek valami ruhát neked – mondta, de szeretett volna megkérdezni még valamit, és a szoba egy másik részébe pillantva kibökte – körülbelül tudnál mondani méreteket, mert nem szeretnek hozni minden méretből ruhát – a szeme visszavándorolt rám
Elsoroltam neki, hogy mekkora nadrágot, felsőt és cipőt vegyen, aztán nagy nehezen elmondtam a melltartóm méretét is, mert a régi, amit levettem tele volt pecsétekkel és nem hiszem, hogy Eleazar mosni fog rám, én pedig addig itt ülök felette törülközőbe tekerve. Ez a téma mindkettőnket érzékenyen érintett és zavarba jöttünk. Miután elmondtam a méreteket, lassan kisunnyogott a házból és hallottam, hogy rohanva távozik. Egyedül maradtam ebbe a nagy házba, ruha nélkül, csak egy dolgom volt: várnom kellett. Körülnéztem a házban, és találtam pár furcsaságot. Például a konyha olyan volt, mintha nem is lakna itt senki. Az eszközökön és a berendezésen kívül semmi nem volt benne, mondjuk, mivel csak egy vámpír él itt ezért nem kéne, hogy ez zavarjon.
Csak azt nem tudom, hogy akkor most itt élek vagy vendég vagyok? Hova tudnék menni? A családomhoz biztos nem, mert a végén még megölném őket. A saját érdekükben elhagyom őket. Azt fogják hinni, hogy meghaltam, mondjuk azután, ami Hannával történt – vagyis, hogy nem tudom, mi van vele – nem tudnék a szemük elé kerülni, mert csak az ő arca nézne vissza rájuk, és még szomorúbbak lennének. Plusz az új – még meg kell szokni ezt a szót, de – vámpír külsőmmel is meghökkenteném őket. Hasonlítok önmagamra, de változtam is. A nyaralásra pedig nem foghatom, mert nem túl sokat barnultam, inkább fakultam…
Miközben álltam az üres konyha közepén és magamban „beszéltem” meghallottam, hogy Eleazar közeledik, szorosabbra tekertem magamon a törülközőt és kimentem a nappaliba. Egy pár pillant múlva belépett nagy márkás szatyrokkal a kezében.
Ha tetszett, ha nem, írj véleményt! Abból csak tanulhatok :D
köszönöm szépen az eddigi több száz olvasót, rendszeres olvasót, kommentet és a segítséget ikertesómnak, Kittymnek LLL.
puszaa
2009. október 19., hétfő
7. fejezet - Soha többé...
Szijjasztok^^
újból ittt vagyok egy újabb résszel :P
remélem örültök*-*
- Van különleges képességem? – tágra nyílt szemekkel meredtem Eleazarra
- Épp ezért változtattalak át, mert nekem az a különleges képességem, hogy meg tudom állapítani, hogy valakiben rejtőzik-e valamilyen különleges erő. Már akkor tudtam, hogy különleges leszel, amikor megláttalak. A szemed még egy dolog, ami különcé tesz téged. Neked zafírkék szemeid vannak, míg a vámpíroknak általában vörös. Élénkebb miután táplálkozunk, és sötétedik, ahogy egyre éhesebbek leszünk. Neked egyenesen világítanak a szemeid, szerintem nálad csak ennyi változás lesz a szemeddel, és nem fog változni a színe. – hallgattam elképedve a sok új információt, és nem bírtam tovább, ez túl sok volt nekem.
Elrohantam a folyosó irányába, és az első ajtónál balra befordultam, és ajtónyitás nélkül átmentem a szobába. Egy hálószobában voltam, de nem volt ágy. Kicsit furcsálltam, de ez most nem érdekelt, inkább leültem az egyik kanapéra, és gondolataimba mélyedve ültem mozdulatlanul.
Nem lehet igaz, hogy vámpír vagyok. A fogaim nem nőttek agyarrá, mint a filmekben. Viszont egy dologban biztos voltam, hogy nem ölök meg több embert. Arra nem lennék képes, hogy utána belegondoljak, hány ember fog sírni az után az ember után, akit én megöltem. Megfogadom, hogy soha többé nem ölök embert. Mondjuk ez egy újabb bökkenőhöz vezet, mert nem hiszem, hogy mást is tudnék enni vagy inni. Semmit sem tudok a vámpírokról, de a kérdéseimre csak Eleazar adhat választ, de az is biztos, hogy nem megyek ki hozzá, még ha szomjan halok is.
Magamba roskadva, könnyek nélkül zokogtam magányomban, és azon gondolkodtam, hogy miért éppen velem történt meg az, hogy vámpírrá változtam. Nem vágytam rá, nem is kértem senkit, hogy tegyen azzá, és mégis, egy gyilkost alkottak belőlem. Az ikertestvérem nélkül minden annyira üresnek tűnik. Nélküle nem vagyok ugyanaz az ember – vagyis már vámpír – aki voltam korábban, most pedig még azt sem tudom, hogy hol van, él-e vagy meghalt. Szükségem van rá, de ha már nem él, akkor én sem élhetek tovább.
Körülbelül pár órányi önsajnálatban való könny nélküli zokogás után Eleazar bekopogott az ajtómon
- Elmegyek vadászni. Van kedved jönni? – érdeklődött, de szerintem még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán itt vagyok-e még, mondjuk azt hallotta volna
- Nem megyek sehova. – ordítottam határozottan, de a torkomban lévő kaparás más diktált. Legszívesebben három olyan fiút megöltem volna, mint akit a múltkor, de ezt nem tehetem meg. Nem vagyok gyilkos. -ezt magyaráztam még magamnak egy ideig, de közben kerülgetett a bűntudat, hogy már megöltem egy embert, ezért tagadhatatlanul is gyilkos vagyok – Akkor majd jövök, és lehetőleg ne tűnj el – Eleazar ennyire megbízott bennem, hogy itt maradok, de én viszont nem voltam biztos abban, hogy mennyi ideig bírom még ki ebben a szobában.
Becsapta maga után a bejárati ajtót, és még hallottam halk lépteit, amelyek távolodtak a háztól. Egy terv kezdett formálódni bennem. El fogok menni innen. Nem tudom, hogy hova, csak el innen. Minél messzebb ettől a furcsa világtól. Amikor már nem hallottam lépteit, kiléptem a házból, a falon keresztül, a képességemmel. Az erdőben találtam magam, és elindultam Eleazar irányának ellentétesen. Rohantam, ahogy csak bírtam, a fák levelei körülöttem meglibbentek, ahogy elhaladtam mellettük. Már egy jó ideje futottam, de még mindig csak a fák sűrűje vett körül, amikor meghallottam, egy patak csobogását, és körülötte négy nagyobb termetű állatot. Közelebb settenkedtem, és megálltam az egyik fa törzse mögött, és kilestem. Megpillantottam négy őzet amint a patak vizéből lefetyelnek. Jó illatuk volt, de mégsem olyan jó, mint annak a fiúnak, akit megöltem. Neki inkább pikánsabb, fűszeresebb illata volt. Na, nem… Ezt be kell fejeznem. Nem gondolhatok mindig erre.
A torkomban újra lángra kapott valami, és egyre sürgetőbb vágyat éreztem, a vér iránt, de nem veszthetem el megint az önuralmam, mint múltkor, mert akkor is megöltem valakit.
Megszokásból levegőt vettem, és eluralkodott rajtam az ösztön. Hallottam az őzek minden lélegzetvételét, és szívverését. A hozzám legközelebb eső őz még mindig ivott, de a többi meghallott, és elrohant. Azaz egy őz, később vett észre és lemaradt a többitől. Elkezdtem rohanni utána, hamar beértem és ráugrottam a hátára. Odahajoltam a nyakához, és átharaptam a vékony bőrt, ott ahol a fő artériáját sejtettem. A kis vágáson keresztül az édes, forró nedűt sebesen szívtam. Az áldozatom még kapálózott egy ideig, de elfogyott az éltető nedű az állatból, és a földre ejtettem. A ruhám tele volt véres foltokkal, amelyeket még csak most vettem észre, de nem csak friss nyomok voltak rajta, hanem régi fűfoltok is voltak rajta. Szóval ebben a felsőben voltam, amikor a balest megtörtént. Nem létezik, hogy már több napja ugyanabban a ruhában vagyok, de most már nem is fogom tudni lecserélni, mert többé nem megyek vissza Eleazarhoz. És ekkor lepillantottam az élettelen állatra a lábamnál. Nem igaz, hogy ennyire nem tudok uralkodni magamon. Megint megöltem egy élőlényt. Lassan hátráltam az állattól, és átmentem egy fán. Már csak azt nem tudom, hogy már az embereken is majd csak szimplán átmegyek, vagy ezt lehet-e kontrollálni, mert az nem lesz jó, ha én most mindig csak átmegyek mindenen. Lehuppantam a földre, és a fa, amelyiken átmentem, velem szemben volt. A fa repedezéseit bámultam, amikor hallottam, hogy valaki közeledik a távolból. Odafordítottam a fejem és Eleazar jött felém. Mikor odaért hozzám, láttam, hogy elég mogorva képet vág.
- Mondtam, hogy ne gyere el otthonról – nagyon ideges volt, de akkor sem az apám, hogy akkor ugorjak, amikor csak szól
- Nem vagy az apám, hogy megmond, mit csináljak – elég csúnyán visszavágtam, de látta benne az igazságot, és nyugodtabb hangnemre váltott
- Csak azért nem szerettem volna, hogy ki gyere, mert nemsokára kel fel a nap
- Miért? Elégek a napon? – viccesre fogtam a témát, pedig a filmekben a vámpírok mindig félnek a napfénytől, mert meggyulladnak tőle
- Nem. Majd megmutatom, mi történik, de a vámpíroknak vannak szabályaik
- Milyen szabályok? – értetlenkedtem
- Végül is azaz egy fontos, hogy nem fedhetjük fel a kilétünket az embereknek, ami azt jelenti, hogy nem mehetsz ki a napfényre, amikor emberek is látnak, és nem vadászhatsz akkor, ha az áldozatodon kívül más ember is lát – elég egyszerű szabályok, de elfelejtettem közölni egy tényt Eleazarral
most már próbálok legalább heti egy részt felrakni...ha sikerül...
tudjátok hogyvan ez...suliii edzés meg minden nemsokára őszi szünet és megpróbálok akkoris írni...de tuti sok házim lesz éss azért pihenni is kell :P
írjatok véleményeket annak mindig örülök^^
puszaaa LL köszíí h elolvastad :D KKK.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
